- A jelnyelv tartalmazza a gesztusokat, a mimikát. Pl. az autóstopos jelzését. Vagy az olyan teljes rendszereket, mint a siketek nyelve.
- A tevékenységnyelv felöleli mindazokat a mozdulatokat, amelyek észlelőik számára megállapításokat fejeznek ki.
- A tárgynyelv az anyagi dolgok szándékos vagy nem szándékos felmutatását foglalja magába: eszközök, gépek, műtárgyak, az ember megjelenése, testi jellemzői, öltözködése.
A jelnyelv kódjai: a kézmozdulatok, kéztartások pozitív, semleges és negatív üzenethordozók, tudatos alkalmazásukkal felhasználhatók az üzenet árnyalására, üzenetünk aláfestését szolgálják, minősítést fejeznek ki. Akkor meggyőzőek, ha a közlő egyéniségének megfelelőek.
A gesztikulációban kifejeződik a beszélő téma iránti viszonya. A gesztikulálás a beszédet kísérő és annak nyomatékot adó fej,-váll, kar- és kézmozgás. A hatásos gesztikuláció a csípőtől a vállig terjed. A gesztusok lehetnek akaratlagos, akaratlan mozdulatok és reflexmozgások. Ez utóbbiak nem irányíthatók.
A testnyelv legkifejezőbb eleme: a mimika. Az arc árulkodik lelkiállapotunkról. Arcjátékunk annál oldottabb, gazdagabb, minél jobban azonosulunk témánkkal, és minél intenzívebben figyelünk hallgatóságunkra. Viszont egy gúnyos vagy cinikus mosoly, homlokráncolás, hunyorítás stb. leleplezi az üggyel kapcsolatos valódi álláspontunkat. A személyiségnek ezt a megnyilvánulását nevezzük inkongruens viselkedésnek.
A szem a lélek tükre- szól a mondás. A szemkontaktus a tekintet irányítása, hidat teremt a közlő és a hallgatóság között. A vizuális kapcsolat annál nagyobb meggyőző erővel bír, minél élénkebb, derűsebb és érzelemgazdagabb. Tekintet-pásztázással igyekezni kell az egyes hallgatókra ránézni, hogy érezze, figyelnek rá, személye fontos.
Nagyobb hallgatóság esetén a tekintettel teremtett kapcsolat egyszerre nagyobb csoportot érint, ezért 2-4 másodpercenként újabb csoporttal teremtsünk szemkontaktust.
A tekintet irányára is ügyeljünk, mert különböző üzenetet hordoz a vízszintes és a függőleges irányú tekintet (félelmet, uralkodást, lekezelést is sugallhat). A fényképezés/filmezés során is ezt a jelenséget alkalmazzák. Amikor valakire „felnéz” vagy „lenéz” a kamera, akkor minket mint nézőket pozicionál a képen látott jelenséghez képest.
Bizonyos határok között az akarat irányíthatja a mimikát, de többnyire akaratlanul eláruljuk a közléssel kapcsolatos érzelmeinket, amint mi is igyekszünk a partner valódi véleményét, érdeklődését, tájékozottságát, önbizalmát az arcáról leolvasni.
Növekvő érzelmi telítettségű társas helyzetben arányosan csökken mimikánk tudatos vezérlésének, ellenőrzésének lehetősége.
A szemkontaktussal kialakított kapcsolat szükséges feltétele, hogy előadóként foghassuk szavaink, gesztusaink, hangvételünk hallgatókra gyakorolt hatását, illetve a körükből érkező testnyelvi jelzéseket.
A visszajelzések ( érdeklődés, közömbösség, egyetértés, elutasítás, stb.) vétele és feldolgozása segítségével tudunk ráhangolódni hallgatóságunkra, csak így ismerjük fel elvárásaikat, tudunk korrigálni előadásunk stílusán, hangnemén, szövegén.
A kapkodó tekintetváltások, az ideges fejmozdulatok a nyugtalanság, bizonytalanság hatását keltik, és csökkentik az előadó meggyőző erejét.
A helytelen légzéstechnika akadályozza a hangképzést és a gondolati tagolást.
Stressz helyzetben gyakori a helytelen lélegzetvétel, gyakran elcsuklik a beszélő hangja. Ez a hallgatóságban kényelmetlen érzést kelt, ismétlődés esetén pedig az előadó bizonytalanságát vagy hiteltelenségét jelzi számukra. Korrigálni egyénileg is megpróbálhatjuk, a lassú, finom belégzés gyakorlásával.
A tevékenységnyelv jellemző kódjai a testtartás. Két ellentétes pólusa: az aktív állás és a pihenőállás. A pihenőállás jellemzője, hogy testsúlyunkat hol az egyik, hol a másik lábunkra helyezzük. Minél hosszabb a prezentációnk annál zavaróbb és idegességet sugall az állandó súlypontváltás. Hasonlóképpen a folyamatos helyváltoztatás.
Az aktív állás fizikai összeszedettséget, fokozott koncentrálóképességet igényel, ezért a nyugalom és a biztonság benyomását kelti. Az aktív állást úgy érhetjük el, ha a felsőtestünket egyenesen tartva csak lényegkiemeléskor mozdítjuk el. Fejünket és vállunkat igazítsuk egy képzeletbeli egyeneshez.
A tárgynyelv mint kulturális jelek rendszere, fontos információkat továbbít személyiségünkről, a prezentációs helyzethez való viszonyunkról.
A különböző viseletek, tárgyak, testi díszítések azokat a közösségeket reprezentálják, amelyekben az egyén társas kapcsolataiban él. Az öltözködést tudatosan a kommunikációs helyzet szolgálatába állíthatjuk. Ha magunk ezt nem tesszük, a partner él vele tőlünk függetlenül is.
Közismerten üzenetértékűek voltak Madlein Olbright, amerikai külügyminiszter kitűzői, amelyekkel külföldi tárgyalásokra érkezett, kifejezték az USA álláspontját a témát illetően.
A nem verbális kommunikációt nem lehet elszigetelt egységként tanulmányozni, hanem csakis a teljes kommunikációs folyamat elválaszthatatlan részeként. A nem verbális kommunikáció célja lehet az, hogy a verbális kommunikációt ismételje, ellentmondjon annak, helyettesítse, kiegészítse, hangsúlyozza vagy szabályozza. A nem verbális kommunikáció fontossága a teljes kommunikációs rendszerben játszott szerepének, az egyes helyzetekben az általa adott információértékű jelzések hatalmas mennyiségének és mindennapi életünk alapvető területein való használatának köszönhető.
A nem verbális viselkedés részben tanított, részben utánzott, részben pedig ösztönös. Egyre több a bizonyíték arra, hogy érzelmi arcviselkedésünknek vannak egyetemes alkotóelemei, de ez nem jelenti azt, hogy ne lehetnének kulturális különbségek az olyan dolgokban, mint az érzelmet kiváltó körülmények, a bizonyos helyzetekben az arckifejezés ellenőrzését irányító tudati tényezők és az érzelem cselekvésbeli következményei.
A metakommunikációnak a verbális kommunikációhoz hasonlóan saját nyelvtana van. A gesztusok, a mimika, a testtartás felelnek meg a szavaknak, és e jelzések megértésével érthetjük csak meg sokszor azt a tartalmat, ami a szavak mögött bújik meg. Az alapvető gesztusok a világban majdnem mindenütt egyformák. Az öröm, meglepetés, érdeklődés, félelem, düh, harag, szégyen, undor mimikában és testbeszédben megjelenő formáit a föld különböző pontjain élők is megértik.
Azonban a nem verbális kommunikáció rendszerét a kulturális hagyományok és társadalmi sajátosságok jobban színezik, mint a verbális kommunikációt.
Sokféle nem verbális jel utal pl. a társadalmi rangra, réteghelyzetre, vallásra. Gyakran mások az ún. technikai metakommunikáció szabályai, amelyek magát a kommunikációs folyamatot vezérlik, azt fejezik ki, hogy az egyik vagy másik fél szólni akar, nem ért valamit, valamit nyomatékosítani akar, valamit szeretne meggyorsítani vagy lassítani stb.
A nem verbális kódok a kommunikátor és a környezete viszonyát tekintve az alábbi két csoportra bonthatók:
- környezeti
- személyhez kötődő.
A környezet mint nem verbális kód fontos szerepet játszik a beállítódásnál. A munkahely, a dolgozószoba, a tárgyalások és a vendéglátás helyszíne jelzi a cég, a személy, az ügy fontosságát, státuszát. A környezet fény- és színviszonyai, ergonómiája is jelzés, befolyásolja a személyes találkozó légkörének kialakulását.
A tárgyi világ jelzése, de már személyhez kötötten az öltözködés és a frizura is. A régi mondás szerint ”ruha teszi az embert”, ami persze túlzás, de ez is kihat viselőjének megítélésére. Kultúránként ennek a megítélése is változó, nem véletlen hogy a protokoll rögzíti a nemzetközileg ajánlatos normákat.
Az üzleti világban a vezető személyes image( a környezetében róla kialakult kép) jelentős mértékben befolyásolja az egész vállalat megítélését.
A nyilvánosság előtt szereplő vezető magabiztos fellépése mellett fontos, hogy dinamikusan, megfelelő intonációval – a levegő kapkodása, elfulladások nélkül – tudja előadni mondanivalóját!