A kommunikáció szintjei

A kommunikációs folyamat jellegzetességei – A kommunikáció szintjei

Az emberi kommunikációt az különbözteti meg az összes egyéb formától, hogy olyan folyamat, amely révén az egyik tudat kapcsolatba léphet a másikkal.
A társadalmi kommunikáció a társadalmat alkotó csoportok, egyének információcseréje, amely magába foglalja két ember kapcsolatát és a technikai eszközök közbeiktatásával megvalósuló tömegkommunikációt is.

A társadalmi kommunikáció szintjei: 

• intraperszonális kommunikáció
• interperszonális kommunikáció
• csoportkommunikáció
• tömegkommunikáció
• interkulturális kommunikáció

A kommunikációban résztvevő egyén szintjén beszélhetünk intraperszonális kommunikációról. Az intraperszonális kommunikáció belső folyamat, értelmi és érzelmi szintünkön folyik, a gondolkodás, megértés műveleteit, a valóság tárgyaival, jelenségeivel kapcsolatos viszonyunk gondolatainkban való tükröződését jelenti.

Az interperszonális kommunikáció, közvetlen, két személy között zajlik. Mivel lehetőség van az üzenetre azonnal reagálni, egyben ellenőrizhetjük, hogy sikerült-e pontosan átadni. Módunk van az ismétlésre, a korrekcióra. Ez a kétoldalú információcsere a leghatékonyabb.

A csoportkommunikáció befogadói oldalát egy bizonyos szempontból homogén, meghatározható számú sokaság alkotja. Ilyenek a különböző rendezvények kommunikációs szituációi vagy pl. a belső tájékoztatást szolgáló hírlevelek. Az információáramlás nem feltétlenül kétirányú és közvetlen.
A tömegkommunikáció közönsége nagy létszámú heterogén, ún. arctalan tömeg, amelynek tagjai között kapcsolat nincs. Tekintettel arra, hogy az adótól földrajzilag is távol vannak, sőt technikai eszközök láncolata iktatódik az adó és a vevő közé, a visszacsatolás csak késve vagy egyáltalán nem jön létre. A zajforrások és a befogadó szelektív figyelme is rontja az információcsere minőségét. Modern korunkban mégis alapvetően erre épül a társadalmi kommunikáció, mert ez biztosítja az üzenetek nagy tömegekhez való szinte azonnali eljuttatását.

Az interkulturális kommunikáció fogalmát a köztudat csak a különböző nyelvi közösségek közötti kapcsolatokra szűkíti le, holott egyazon nyelvközösség csoportjai, képviselői között is jelentős kultúrabeli különbségek vannak. A társadalom eltérő iskolázottságú, szakmájú és családi hátterű csoportjainak érintkezésében ezek a különbségek kommunikációs zavart okoznak. A leggyakoribb gondot a kódolás-dekódolás, a kommunikációs csatornák hozzáférhetősége és használata jelenti.

Olvasmány

Buda Béla: Kommunikáció és kultúra. in: Szavak, jelek, szokások. 1998. Windsor Kiadó
A kultúra a kommunikáció nagyfontosságú tényezője. A modern kommunikációelmélet nyelvén a kultúra -meghatározott területi és történelmi közösségben élő vagy élt emberek közös hiedelmeinek, értékeinek, normáinak és magatartássémáinak, továbbá szokásainak és rítusainak rendszere.

A kultúra kontextus, amely a kommunikáció hatékonyságát felfokozza, hiszen ezáltal bonyolult összefüggésekre, jelentésekre elegendő csupán utalni valamilyen jelzéssel. A társas helyzetek jelentését az emberek kommunikatíve “állítják be”, és ebben a folyamatban nagy az utalások szerepe. A folyamat leegyszerűsített formája megmutatkozik a gyermekjátékokban, amelyekben egy-két szó, egy-két mozdulat elég ahhoz, hogy a színhely – a játékos kommunikáció fantáziaszínhelye – mozdony, indiánfalu, őserdei vadászat vagy iskola legyen, és attól fogva már a masiniszta és a fűtő, az indián harcos, a tanító és a diák beszéljen egymással a két kisgyerek interakciójában.
Mindezeket a kommunikációs sémákat a kultúra a szocializáció során tanítja meg az emberekkel. A kommunikáció kontextusa, mint közös jelentéstartalmi háttér gyorssá, zökkenőmentessé teszi a társas kommunikáció folyamatát.

A kontextus hatalmas közös kódrendszer, az élményközösség azonnali megértést és azonnali közvetlen választ tesz lehetővé. A mindennapi kapcsolattartásban észre sem vesszük a kontextus jelentőségét. Természetes, hogy megértjük egymást, eligazodunk a kommunikációban. A modern társadalom azonban még az azonos kultúrában is számos olyan helyzetet kínál, amelyben az ember szembesül azzal, hogy nem ismeri a szövegösszefüggést, nem érti meg a közlések mélyebb értelmét. Ez történik gyakorta a különféle hivatalokban, pl. bankban, bíróságon, vagy más szervezetekben – kórházakban, rendőrségen, stb.

A köztudat a más kultúra megértésének legfőbb nehézségét a nyelv tudásának hiányában látja. Ez valóban így van, a nyelv olyan kulturális alapkód, amely a megértés nélkülözhetetlen eszköze. A kommunikáció modern elmélete a nyelvi kommunikáción kívül rendkívüli jelentőséget tulajdonít a nem-verbális kommunikációnak, vagyis mindannak, amit a beszéd nem nyelvi elemei a gesztusok, a mozdulatok, a mimikai mozgások, a hanghordozás kifejeznek. A nem-verbális jelek funkciója, hogy részben aláfessék, erősítsék, helyettesítsítsék vagy kiegészítsék a nyelvi kommunikációt, esetleg áthidalják azt a távolságot, amit a beszéd nem képes. Ilyenkor a jel azt fejezi ki, ami szavakban is elmondható lenne. A nem-verbális kommunikáció rendszerét a kulturális hagyományok és társadalmi sajátosságok még jobban színezik, mint a verbális kommunikációt. Sokféle nem-verbális jel utal pl. a társadalmi rangra, réteghelyzetre, vallásra.
Gyakran mások az ún. technikai metakommunikáció szabályai, amelyek magát a kommunikációs folyamatot vezérlik, azt fejezik ki, hogy egyik vagy másik fél szólni akar, nem ért valamit, mit akar nyomatékosítani, mit szeretne meggyorsítani vagy lassítani stb.

Az idegen kultúrában mások a távolságtartás szabályai. A távolság általában tükrözi a kapcsolat hivatalos vagy magán természetét, és ezen felül is a kommunikáló felek érzelmi viszonyát. Van meghatározott távolság, amin belül csak az intim kapcsolatok keretében megszokott a kommunikáció.
Más a nemek és a korosztályok viszonyát szabályozó a metakommunikációs szokások sora, más a tekintet, a test különböző tájainak fedése, a hozzáérés a másikhoz.
Az emberi kommunikációnak vannak bizonyos univerzális elemei, amelyek minden emberben azonos, biológiai alapú kódban rögzítődnek, és lehetővé teszik az általános, érzelmi megértést. Ilyen, biológiai kódja van például a mimikának. A mimika értelmezésével kapcsolatos nehézségek a fogalmi gondolkodásra való átkódolás nehézségei, illetve abból adódó nehézségek, hogy minden kultúra kissé más vonatkoztatási keretbe helyezi a mimikát, és ezért azt könnyebb félreérteni.

A mimikához hasonlóan biológiai kód rejlik a tekintetben, az alapvető testtartási és gesztusjelekben, és főleg a hanghordozás – az ún. vokális kommunikáció érzelemkifejezési jeleiben.

Univerzálisak az emberi világban a kommunikáció zavarjelei is, pl.- az elakadások a verbális kommunikációs folyamatban, a megértés nehézségei, vagy az ún. inkongruencia-jelek, azok a megnyilvánulási módok, amelyek arra utalnak, hogy a közlő személyiségben nincs összhangban a szándékolt közlés a valódi tartalmakkal. Az inkongruenciát a partner megérzi, és innen támad a mindennapi életben a gyanúnk, hogy a másik nem őszinte, vagy éppen hazudik.

Az alapvető emberi, nem-verbális ill. metakommunikatív kód segítségével is lehetséges a beleélő megértés, az empátia. Aki ügyfelekkel, más szubkultúrák tagjaival foglalkozik hivatásszerűen, kénytelen megpróbálni beleélni magát mások helyzetébe. Az empátiát viszonylag könnyen jelentős mértékben lehet fejleszteni, és akkor hatékony eszközzé válik arra, hogy különböző emberi helyzetekben, felismerjük, hogy valamilyen kommunikációs megnyilvánulás mit jelent. A verbális és a nem-verbális kommunikáció dekódolását is segíti az empátia.

Ha érezzük, hogy a másik jobban meg akar bennünket érteni, akkor mi is jobban figyelünk rá, automatikusan igyekszünk elősegíteni, hogy a másik megértsen bennünket, akaratlanul is egyértelműbb jeleket adunk.

Ha valaki szavakban, gesztusokban is ki tudja fejezni azt, amit megértetett belőlünk empátiás úton, fokozza érdeklődésünket és rokonszenvünket iránta.
Az alkalmazott kommunikáció minden területén ismert és felhasznált szabály, hogy az empátiás partner, különösen az empátiásan megértett emocionális tartalmak kifejezésére is képes ember, jobban tudja befolyásolni a másikat. Az empátia gyakorlásában képzelőerőnk is nagy szerephez jut. Megpróbáljuk felidézni magunkban, mit jelenthet a másik hanghordozása, beszédritmusa, megakadásainak jelzésrendszere, a mimika valamilyen részének – pl. a szempillák mozgásának vagy a szemöldök rándulásainak, esetleg az ajak körüli izmok mozgásainak, stb. értelme. Mivel ezekre a mozgásokra, megnyilvánulásokra mi is képesek vagyunk, képzeletbeli utánzással elő tudjuk hívni magunkban a megfelelő lelkiállapotot, különösen akkor, ha beleképzeljük magunkat az adott kommunikatív szituációba. Mivel valamennyiünkben az audiovizuális memória képessége, a kommunikációs helyzetek visszajátszhatók a fantáziánkban, és még utólag is nagyon sokat megérthetünk a másikból.

Mint mai ismereteink mutatják, az empátiás megértés lényegében a másik ember nem-verbális ill. metakommunikatív jelzései nyomán előálló gyors, automatikus belső utánzás révén jön létre.

A beleélő megértés során a figyelem elsősorban a mimikára, a vokális csatornára és a test jelzéseire irányul, ritkán figyelünk viszont a díszek, a ruhák és a környezet jelzéseire, az ún. statikus kommunikációs szignálokra. Ezek közismerten kultúrafüggők. Az öltözet, a díszítés és maga a testi megjelenés is nagyon sok szociokulturális üzenetet hordoz.

Sokat mond az a mód, ahogyan a kommunikatív interakciók során a másik ember testtájékaira, díszeire, hajviseletére vagy ruházatára akaratlanul is visszautal az érintéssel, az apró tétova mozdulatokkal, amelyek a beszédet kísérik.

Kommunikatív jelentőségű lehet a testen kívüli, környezeti személyes tárgyak világa és felhasználási módja a kommunikáció során. Ha valaki a saját területén van, pl. a saját irodájában számítógép és más tárgyak rendszerét rakja ki maga köré, és ezekkel mintegy él a kommunikáció során. E statikus szignálok világa azért érdekes, mert ezeknek üzenetsorozata éppen abban a vetületben mondhat sokat, amelyben a hivatalos tárgyalások, az üzletkötések mozognak.